BASKETZONE.NET INTERNETES BOLT ÜZLETSZABÁLYZATA


I. Definíciók

Az Üzletszabályzatban használt fogalmak az alábbi jelentéssel bírnak:

1. Vevő – természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeti egység, mely külön jogszabályok alapján jogilag cselekvőképes és Megrendelést tesz az Boltban;

2. Polgári Törvénykönyv – 1964. április 23-án kelt törvény (Közlöny száma: Dz.U. 16. sz., 93. tétel, későbbi módosításokkal);

3. Üzletszabályzat – a Basketzone.net internetes bolt keretében elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó jelen Szabályzat;

4. Internetes bolt (Bolt) – www.basketzone.net címen elérhető internetes szolgáltatás, melynek segítségével a Vevő különösen Megrendeléseket adhat le;

5. Áru – az Internetes Boltban bemutatott termékek;

6. Értékesítési szerződés – az Áruk értékesítési szerződése a Polgári Törvénykönyv értelmében, mely Basketzone.net és a Vevő között jön létre a Bolt internetes szolgáltatásának felhasználásával;

7. Fogyasztói jogokra vonatkozó törvény – 2014. május 30-án kelt, a fogyasztó jogairól szóló törvény (Közlöny száma: Dz.U. 2014. évf., 827. tétel);

8. A szolgáltatások elektronikus úton történő nyújtásáról szóló törvény – 2002. július 18-án kelt, a szolgáltatások elektronikus úton történő nyújtásáról szóló törvény (Közlöny száma: Dz. U. 144. sz., 1204. tétel, későbbi módosításokkal);

9. Megrendelés – a Vevő szándéknyilatkozata, mely közvetlenül az Értékesítési Szerződés megkötésére irányul, és meghatározza különösen az Áru fajtáját és mennyiségét.
 

II. Általános rendelkezések

1. A jelen Üzletszabályzat a www.basketzone.net címen elérhető internetes bolt használati szabályait határozza meg.

2. A jelen Üzletszabályzat a szolgáltatások elektronikus úton történő nyújtásáról szóló Törvény 8. cikkében említett szabályzat.

3. A Basketzone.net internetes boltot, mely www.basketzone.net címen működik, Misico Sp. z o.o. Sp.k., címe: Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź , adószáma (NIP): 7282819297, statisztikai számjele (REGON): 367607120.

 E-mail cím: shop@basketzone.net, telefonszám: +48 728 907 920

4. A jelen Üzletszabályzat különösen az alábbiakat határozza meg:

- a fiók regisztrálásának és használatának szabályait az internetes bolt keretében;

- az elektronikus úton tett Megrendelések feltételeit és szabályait az internetes bolt keretében;

- értékesítési szerződések kötésének szabályait az Internetes Bolt keretében nyújtott szolgáltatások felhasználásával.

5. Az internetes bolt használata azzal a feltétellel lehetséges, hogy a Vevő által használt teleinformatikai rendszer az alábbi minimális műszaki követelményeknek tesz eleget: Internet Explorer 8.0 vagy újabb verzióban, vagy Mozilla Firefox 13.0 vagy újabb verzióban, bekapcsolt JavaScript applet és cookies kezeléssel, vagy Opera 10 vagy újabb verzióban, vagy Chrome 10 vagy újabb verzióban, Adobe Flash Player komponensek telepítéséhez való hozzájárulás abban az esetben, ha a Bolt azok telepítését kéri, minimális képfelbontás 1024x768 pixel.

6. Az internetes bolt használata céljából a Vevő saját körben köteles az internetes kapcsolással rendelkező számítógépes munkaállomáshoz vagy végberendezéshez való hozzáférésről gondoskodni.

7. A hatályos jogszabályok alapján a Misico Sp. z o.o. Sp.k. fenntartja annak lehetőségét, hogy az Internetes Bolt keretében nyújtott szolgáltatásokat a 18 életévet betöltött személyekre korlátozza. Ebben az esetben a potenciális Vevők a fentiekről értesülni fognak.

8. A Vevők bármikor hozzáférhetnek a jelen Üzletszabályzathoz a www.basketzone.net szolgáltatás főoldalán található linken keresztül, azt letölthetik és kinyomtathatják."
 

III. Az Internetes Bolt használati szabályai

1. Az Internetes Bolt keretében a regisztrálás opcionális. A Vevő regisztrálás nélkül rendelhet a Boltban, miután megismerte és elfogadta a jelen Üzletszabályzatot.

A regisztrálás a Bolt egyik weboldalán található regisztrációs űrlap kitöltésével és elfogadásával történik.

A regisztrálás feltétele az Üzletszabályzat tartalmának elfogadása és a kötelezőként megjelölt személyes adatok megadása.

Misico Sp. z o.o. Sp.k. megfoszthatja a Vevőt az Internetes Bolt használati jogától, illetve azonnali hatállyal korlátozhatja a hozzáférését az erőforrások egy részéhez vagy teljes egészéhez, az Üzletszabályzat Vevő általi megsértése esetében, különösen akkor, ha a Vevő:

- az internetes boltban való regisztrálás során megadta a valóságnak nem megfelelő, pontatlan vagy nem aktuális, félrevezető vagy harmadik személyek jogait sértő adatokat,

- az internetes bolt közreműködésével elkövette a harmadik személyek, különösen az internetes bolt más vevői személyes jogainak megsértését,

- más olyan magatartást tanúsított, amelyet Misico Sp. z o.o. Sp.k.. a hatályos jogszabályokkal vagy az Internet hálózat általános használati szabályaival ellentétesnek, vagy a Misico Sp. z o.o. Sp.k. jó hírnevét sértőnek minősíti

2. Az üzenetek és adatok átvitelének biztonsága érdekében a Honlap keretében nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban az Internetes Bolt a nyújtott szolgáltatások veszélyének mértékéhez megfelelő műszaki és szervezeti intézkedéseket hoz, különösen olyan intézkedéseket, melyek célja az Interneten küldött személyes adatok illetéktelen személyek általi megszerzésének és módosításának a megakadályozása.

3. A Vevő különösen az alábbiakra köteles:

- az Internetes Boltot a Lengyel Köztársaság területén hatályos jogszabályoknak, a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseinek és az Internet hálózat általános használati szabályoknak megfelelően használja,

- nem hozza nyilvánosságra és nem adja tovább a jogszabályok által tiltott tartalmakat, pl az erőszakot népszerűsítő, hírnevet vagy személyes jogokat és a harmadik személyek más jogait sértő tartalmakat,

- az Internetes Boltot olyan módon használja, mely nem zavarja annak működését, különösen a meghatározott szoftverek vagy eszközök használatával,

- tartózkodik olyan tevékenységektől, mint pl.: az Internetes Bolt keretében nem rendelt kereskedelmi információk küldése vagy elhelyezése (spam),

- az Internetes Boltot olyan módon használja, mely nem jelent megterhelést más vevők és Misico Sp. z o.o. Sp.k. számára

- az Internetes Bolt keretében elhelyezett bármilyen tartalmat csak saját személyes használatra veszi igénybe.
 

IV. Az Értékesítési szerződés megkötésének eljárása

1. Az Értékesítési szerződés Internetes Bolt közvetítésével történő megkötéséhez a www.basketzone.net oldalra kell ellátogatni és az Árut kiválasztani az egymást követő műszaki intézkedések hozatalával a Vevő számára megjelenített üzenetek és a honlapon található információk alapján.

2. Az Áruk Vevő általi kiválasztása azok a kosárhoz való hozzáadásával történik.

3. A Megrendelés során – a Megrendelést megerősítő gomb megnyomásáig – a Vevőnek lehetősége van a bevitt adatok és a kiválasztott Áru módosítására. Ehhez a Vevő számára megjelenített üzenetek és a honlapon található információk szerint kell eljárni.

4. Miután az Internetes Boltot használó Vevő minden szükséges adatot megadott, megjelenítésre kerül a leadott Megrendelés összefoglalása. A leadott Megrendelés összefoglalása egyebek mellett tartalmazza a kiválasztott áruk vagy szolgáltatások leírását, az összárat és minden más költséget.

5. A Megrendelés elküldése céljából el kell fogadni az Üzletszabályzat tartalmát, meg kell adni a kötelező személyes adatokat és megnyomni a Megrendelés leadását megerősítő nyomógombot.

6. A Bolt internetes oldalain szereplő, az Árukra vonatkozó információk kereskedelmi ajánlatnak minősülnek a Polgári Törvénykönyv 66. cikke értelmében. A Megrendelés Vevő általi elküldése a Vevő szándéknyilatkozatát képezi a Misico Sp. z o.o. Sp.k. céggel való Értékesítési szerződés megkötésére, az Üzletszabályzatnak megfelelően.
A Szerződés megkötöttnek minősül a Vevői Megrendelés az Internetes Bolt informatikai rendszerébe való beérkezésekor feltéve, hogy a Megrendelés megfelel az Üzletszabályzat rendelkezéseinek. A szerződés megkötése után a Vevő e-mail üzenetet kap, mely a Megrendelés minden lényeges elemének visszaigazolását tartalmazza.

7. Az Értékesítési szerződés lengyel nyelven jön létre, a tartalma megfelel a jelen Üzletszabályzatnak.

8. A Megrendelések haladéktalanul kerülnek teljesítésre, legkésőbb a Megrendelés leadásától számított 30 napon belül.

9. Ha a Bolt nem tudja a szolgáltatását teljesíteni annál az oknál fogva, hogy a szolgáltatás tárgya nem áll rendelkezésre, akkor haladéktalanul, de legkésőbb a szerződés megkötésétől számított harminc napon belül értesíti erről a Vevőt és visszatéríti a tőle kapott teljes pénzösszeget.
 

V. Szállítás

1. Az Áruk szállítása az alábbi országokra korlátozott: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Spanyolország, Hollandia, Írország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Németország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Magyarország, Nagy Britannia és Észak-Írország, Olaszország, Szaúd-Arábia, Belarusz, Kína, Hongkong, Irán, Japán, Dél-Korea, Malajzia, Norvégia, Oroszország, Svájc, Tajvan, USA, Egyesült Arab Emírségek és a Vevő által a Megrendelésnél megadott címre történik.

2. A megrendelt Áruk szállítása az alábbiak közreműködésével történik:

- Lengyel Posta

- DPD futárszolgálat

Lehetséges az áru személyes átvétele az alábbi címen található boltunkban is: Basketzone.net, Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź, Lengyelország. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával történhet.

Részletes költségek a KÜLDÉS fülben kerülnek megadásra. Ezen kívül a szállítási költségek a Megrendelés során is kerülnek megjelenítésre.

3. A szállítási határidő 1-2 munkanap Lengyelország területén és legfeljebb 4-5 munkanap az EU területén (a küldeményeket DPD futárszolgálat kézbesíti), EU-n kívül a kézbesítés ideje 10-20 munkanap (a küldeményeket a Lengyel Posta továbbítja), és a Megrendelés Vevő általi elküldésétől számít.

4. A Vevők bármikor hozzáférhetnek a jelen Üzletszabályzathoz a www.basketzone.net szolgáltatás honlapján található link segítségével, az Üzletszabályzatot letölthetik és kinyomtathatják.

A megrendelési adatok és az Általános Feltételek (értékesítési szabályzat) rögzítése, védelme és rendelkezésre bocsátása az elektronikus posta útján történik. A korábbi megrendelések a fiók keretében a bejelentkezés után tekinthetők meg.
 

VI. Árak és fizetési mód

1. Az Áruk árai lengyel zlotyban kerülnek megadásra és minden összetevőt tartalmaznak, ideértve az ÁFA-t (az adókulcs mértékének feltüntetésével), a vámokat és minden más összetevőt.

2. A Vevőnek következő lehetőségei vannak az ár kiegyenlítésére:

- átutalással - az áru kiküldése előtt:

ING BANK ŚLĄSKI 

IBAN: PL21 1050 1461 1000 0091 1496 1411

SWIFT: INGBPLPW

Misico Sp. z o.o. Sp.k.

ul. Nowogrodzka 2c, 

92-221 Łódź

AZ ÁTUTALÁS KÖZLEMÉNY ROVATÁBAN KÉRJÜK A MEGRENDELÉS SZÁMÁT FELTÜNTETNI.

- online fizetéssel bankkártyával - az áru kiküldése előtt:

Visa, Visa Electron, MasterCard, Maestro, MasterCard Electronic

Az online fizetéseket az eCard S.A. cég kezeli. Visa, Visa Electron, MasterCard, Maestro, MasterCard Electronic

- fizetés PayPal szolgáltatás közvetítésével - az áru kiküldése előtt, a fiókunk: shop@basketzone.net (ajánljuk ezt a fizetési módot, mert gyors és biztonságos)

Visszáru és Reklamáció

A Vállalkozó visszatéríti a fizetést ugyanazzal a módszerrel, amilyet a Fogyasztó használt az eredeti tranzakcióban, kivéve, ha a Fogyasztó kifejezetten más megoldáshoz járult hozzá; minden esetben a Fogyasztó a visszáruval kapcsolatban semmilyen díjköltséget nem visel. Bankkártyával történő fizetés esetén a pénzeszközök visszatérítése közvetlenül a Vevő bankkártyájára történik. 
 

VII. Szerződéstől való elállás joga

Kizárólag a Fogyasztónak minősülő Vevő jogosult a szerződéstől 14 napon belül elállni. A Polgári Törvénykönyv 22. (1) cikke értelmében Fogyasztónak az a természetes személy minősül, aki a vállalkozóval olyan jogcselekményt végez, ami nem fűződik közvetlenül a gazdasági vagy szakmai tevékenységéhez.

1. Szerződéstől való elállás joga

Önnek jogában áll a jelen szerződéstől 14 napon belül elállni, bármilyen indokolás nélkül. A szerződéstől való elállásra vonatkozó határidő 14 nappal azután jár le, amikor a dolog az Ön birtokába került vagy amikor a dolog a fuvarozótól eltérő és Ön által megjelölt személy birtokába került.

A szerződéstől való elállási jog gyakorlásához Ön köteles értesíteni bennünket (Misico Sp. z o.o. Sp.k., ul. Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź shop@basketzone.net, Telefon: +48728907920) a jelen szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről, egyoldalú nyilatkozat formájában (például postával, faxon vagy elektronikus postával küldött levél). Ehhez felhasználhatja a szerződéstől való elállásra vonatkozó minta formanyomtatványt: LETÖLTHETŐ MINTA, ennek használata azonban nem kötelező.

A szerződéstől való elállás határidőjének betartásához elegendő, hogy elküldi a szerződéstől való elállás Önt megillető jogának gyakorlására vonatkozó információt a szerződéstől való elállás határidőjének lejárta előtt.

2. A szerződéstől való elállás következményei

A jelen szerződéstől való elállás esetén visszatérítjük Önnek az összes Öntől kapott fizetést, ebben a dolog szállításának költségeit (kivéve az Ön által kiválasztott, az általunk szokásosan ajánlott legolcsóbb kézbesítési módszertől eltérő kézbesítési módszerből eredő plusz költségeket), haladéktalanul, de nem később mint 14 napon belül attól a naptól számítva, amikor értesültünk az Ön döntéséről a jelen szerződéstől való elállás jogának gyakorlásáról. A fizetés visszatérítése azonos módon történik, amilyet Ön az eredeti tranzakcióban használt kivéve, ha Ön kifejezetten más megoldáshoz járult hozzá; minden esetben a visszáruval kapcsolatban Önt nem terhelik semmiféle díjak. A fizetés visszatérítését felfüggeszthetjük a dolog vagy a visszaküldését igazoló bizonylat átvételéig attól függően, mi következik be hamarabb.

A dolgot a következő címre kérjük visszaküldeni vagy átadni: Basketzone.net bolt, ul. Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź, haladéktalanul, de nem később mint 14 napon belül attól a naptól számítva, amikor értesített bennünket a jelen szerződéstől való elállásról. A határidő akkor minősül betartottnak, ha a dolgot a 14 nap lejárta előtt küldik vissza. A dolog visszaküldésének közvetlen költségeit Ön viseli. Ön csak a dolog értékének olyan csökkenéséért felel, ami a dolog jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges módtól eltérő használatból adódik.
 

VIII. Árukra vonatkozó Reklamációk

1. Misico Sp. z o.o. Sp.k. mint eladó a Vevővel szemben szavatossággal tartozik a Polgári Törvénykönyvben, különösen annak 556. cikkében és 556[1]-556[3] cikkeiben meghatározott hibákkal kapcsolatban.

2. A törvényben vagy a jelen Üzletszabályzat alapján garantált Vevői jogok megsértéséből adódó reklamációkat a következő címre kell bejelenteni: Misico Sp. z o.o. Sp.k., ul. Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź, Misico Sp. z o.o. Sp.k. köteles a Vevőt a reklamáció alapos vagy alaptalan voltáról legkésőbb 14 napon belül értesíteni.

A reklamáció bejelentéséhez a Vevő felhasználhatja a mellékelt reklamációs formanyomtatványt: LETÖLTHETŐ MINTA, ennek használata azonban nem kötelező.

A Misico Sp. z o.o. Sp.k. nem a gyártója az Áruknak. Misico Sp. z o.o. Sp.k. nem vállal felelősséget az eladott Áru jótállása címén. A gyártó felelősséget vállalhat az eladott Áru címén a jótállási jegyben megjelölt feltételek szerint és az abban feltüntetett időszakra. Ha a garancia jegy erre lehetőséget ad, a Vevő a jótállási igényét közvetlenül a márkaszervizben érvényesítheti, amelynek címe a jótállási jegyen található.

IX. Reklamációk a szolgáltatások elektronikus úton történő nyújtásával kapcsolatban

1. Misico Sp. z o.o. Sp.k. megfelelő intézkedéseket hoz a Bolt teljesen megfelelő működése érdekében oly mértékben, mely a jelenlegi műszaki tudásból adódik és vállalja, hogy ésszerű határidőn belül megszűnteti a Vevők által bejelentett összes rendellenességet.

2. A Bolt működésével kapcsolatos rendellenességeket a Vevő írásban bejelentheti a következő címen: Misico Sp. z o.o. Sp.k., ul. Nowogrodzka 2c, 92-221 Łódź, shop@basketzone.net vagy a kapcsolattartó űrlap felhasználásával.

3. Reklamáció bejelentésében a Vevő köteles a családi- és utónevét, levelezési címét, a Bolt működésével tapasztalt rendellenesség fajtáját és dátumát megadni.

4. Misico Sp. z o.o. Sp.k. kötelezettséget vállal arra, hogy a Vevőt minden reklamáció alapos vagy alaptalan voltáról legkésőbb 14 napon belül tájékoztatja.

X. Záró rendelkezések

1. Misico Sp. z o.o. Sp.k. és a Polgári Törvénykönyv 22[1] cikkének értelmében fogyasztónak minősülő Vevő között kialakult esetleges jogviták rendezése tekintetében az illetékes bíróságok rendelkeznek joghatósággal, a Polgári perrendtartásról szóló törvény megfelelő rendelkezései alapján.

2. Misico Sp. z o.o. Sp.k. és a Polgári Törvénykönyv 22[1] cikkének értelmében fogyasztónak nem minősülő Vevő között kialakult esetleges jogviták rendezése tekintetében a Misico Sp. z o.o. Sp.k. székhelye szerinti illetékes bíróság rendelkezik joghatósággal.

3. A jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései, a szolgáltatások elektronikus úton törtélnő nyújtásáról szóló Törvény és a lengyel jog más megfelelő előírásai az irányadók.
 

XI. A lábbelik karbantartási szabályai

Az új cipő felvétele előtt kérjük, hogy ismerkedjen meg az eredeti dobozon és a cipő címkein található információkkal, ahol a felhasznált anyagokra és azok karbantartására vonatkozó információk találhatók, azok betartása lehetővé teszi, hogy hosszabb ideig élvezheti a lábbeliját.

A lábbelik alapvető karbantartási szabályai:

1. a szennyezett cipőt előbb alaposan tisztítsuk meg és csak azt követően használjuk a cipőkrémet,

2. a lábbelit nem szabad oldószerekkel tisztítani, azok ugyanis tönkre teszik a természetes- és műbőr felső rétegét,

3. a cipő felületének tisztításához puha szövetet vagy meleg vízben nedvesített szivacsot használjon ügyelve arra, hogy ne nedvesedjen át,

4. az átnedvesedett lábbelit tilos a hőforrások (kályhák, radiátorok) közelében szárítani,

5. a lábbelit szobahőmérsékleten kell szárítani; a cipő belsejét a nedvességet elnyelő anyagokkal kell kitömni (pl. újságpapír),

6. a lábbeliket felváltva kell használni és szellőztetni,

7. a lábbeli belsejéről való gondoskodás a Vevő feladata (tisztaság fenntartása, bélések cseréje, zokni vagy harisnya kiválasztása a cipő belső színének megfelelően, ugyanis a sötét lábbeli a világos színű zoknik elszíneződését okozhatja),

8. a cipőt mindig alaposan kell befűzni; a nem megfelelően befűzött cipő deformálódhat; a bőr olyan anyag, ami igazodik a lábfej alakjához, a fűzők nem megfelelő kötése a bőr deformálódásához vagy akár repedéséhez vezethet,

9. megengedhetetlen a lábbeli mosógépben történő mosása.

Textil lábbelik karbantartása:

 1. a textil lábbelik könnyű tisztíthatósága nagymértékben az alkalmazott alapanyagoktól és a textilanyagok felületének fajtájától függ,

2. a sima anyagok kevésbé hajlamosak szennyeződésre, mint durva és kapart anyagok, a szennyeződések legkönnyebben a szintetikus szálakból készült anyagokról távolíthatók el,

3. textil lábbeliket az enyhe mosószeres vízoldatban merített szivaccsal, mérsékelt hőmérsékleten kell tisztítani,

4. kerülni kell a lábbelik erős átnedvesedését, mely a ragasztó feloldásához vezethet, valamint a rétegrendszerbe összekötött anyagok delaminálását, ami nagymértékben gyengíti a lábbelit (PU hab morzsolódása, a ragasztó kimosása). 

5. megengedhetetlen a lábbeli mosógépben történő mosása, 

6. a lábbelit jól szellőző helyen, hőforrástól távol kell szárítani. 

Bőr lábbelik karbantartása

1. a természetes bőr karbantartásának lényege a bőr struktúrájában bekövetkező káros változások, különösen a verejték a bőrben található természetes zsírokra való hatása elleni védelem,

2. a piacon kapható karbantartó szerek közül legkedvezőbbek a viaszt tartalmazó paszták, különösen vizes-oldószeres paszták, melyek konzisztenciája zsírosabb az oldószeres paszták (krémek) konzisztenciájánál, azok a lábbeli felületén könnyebben eloszlathatók; nagyszerűen ragyogó filmet képeznek, mely ellenáll a nedvesség hatásának, így védi a lábbelit a víz hatása ellen,

3. óvatosan kell használni az önfényező cipőkrémeket, melyek gyakran a finom bőrfelületeken, a gyengén rögzített színezéken elszíneződést és foltokat okozhatnak; a cipő karbantartásánál az önfényező krém mindennapi alkalmazása egy vastag réteg képződését eredményezi a cipő felületén, ami majd reped és morzsolódik le, ezzel a bőr repedésének és morzsolódásának benyomását keltve, illetve gyakran a bőr sérülését is okozza,

4. színes bőrökhöz a színezett cipőkrémek alkalmazása javasolt, ami erősíti és élénkíti a színeket,

5. a magasabb zsírtartalmú új bőr kikészítésekhez nem szabad terpentint és benzint tartalmazó krémeket használni, mivel azok a bőr színének és megjelenésének változását eredményezhetik,

6. a velúr és nubuk bőrből készült lábbelikhez nem szabad cipőkrémet használni, azokat az erre szolgáló különleges kefével (kapható a cipőboltokban) vagy nedvesített, erősen kicsavart szövettel kell tisztítani; az olajozott (pull-up) és velúr bőröket az ilyen fajta bőrhöz alkalmas aeroszolos karbantartó szerekkel kell frissíteni,

7. megengedhetetlen a lábbeli mosógépben történő mosása.

Műbőr lábbelik karbantartása

1. műbőr felületű lábbelik szintén karbantartást igényelnek,

2. a műbőrből készült lábbelik karbantartása megelőzi a plasztifikátorok kiöblítését a műbőr felső rétegéből; a felső felület frissítése céljából elég a cipőszárat száraz vagy nedves puha szövettel áttörölni;

3. a cipőkrémek emulziós, vízalapú, viaszt és oldószert nem tartalmazó készítmények kell, hogy legyenek, melyek kedvező hidratáló és elektrosztatikus hatással rendelkeznek,

4. a műbőrből készült lábbelik felületének lemosásához tilos agresszív oldószereket használni, mint pl. aceton, butil-acetát, etil-acetát vagy benzin, mivel azok a bevonat sérülését okozzák,

5. a velúr műbőrből készült lábbelit viszont csak nedves szivaccsal szabad tisztítani, majd száradni hagyni,

6. megengedhetetlen a lábbeli mosógépben történő mosása.

A fenti információk az Cipőipari Központi Laboratóriumtól származnak.
 

 

FAQ
A Basketzone üzlet 2010 óta működik a piacon, azóta több mint 100000 vevő bízott meg bennünk, a facebook profilunkat több mint 250000 felhasználó kedveli. Kosárlabda és streetwear típusú lábbelik értékesítésére szakosodtunk. Azzal dicsekedhetünk, hogy az ajánlatunkban valószínűleg a világban legnagyobb Air Jordan márka modellek számával rendelkezünk. Minden termékünk hivatalos forgalmazótól származik és 100%-ban eredeti.